A borfogyasztó társadalom mindig újfajta borokat szeretne kóstolni, a kadarka egy jó lehetőség. Szekszárd várost ölelő dombokról származik az egészséges, érett szőlő, melyet 1,5kg tőketerhelésű, zöld szürettel válogatott (terméskorlátozott) tőkékről szedtek. A szőlő kíméletes feldolgozással készül, amely azt jelenti, hogy finoman macerálják a cefrét, ezáltal nem oldódnak ki az erős tanninok, így bársonyos, jól iható borokat kapunk, amit utána tölgyfahordóban érlelnek. Jellegzetes szekszárdi kadarka illatában méz és fűszeresség található, ízében a kadarka fajta egyedi ízvilága, telt és meleg, sok fűszerrel, mely kellemes élményt hagy a szájban. Hosszú utóíz és bársonyosság jellemzi. Nagyon jól fogyasztható baráti beszélgetések alkalmával. A bor ajánlott fogyasztási hőmérséklet 16-18ºC. Kadarka szőlőről A kadarka egy gyakori kék szőlőfajta Magyarországon, melynek származása bizonytalan, és két fő elmélet kering róla. Egyesek Kis-Ázsiai eredetűnek gondolják, mások pedig Albániát jelölik meg származási helyéül. Neve az albániai Shkodra város szerbhorvát „Skadar nevéből származik. A kadarka a Balkán-félszigetről került Magyarországra valószínűleg szerb közvetítéssel a török kiűzését követően, a 18. században. Elterjedése hazánkban gyors volt, és a reformkor idejére már szinte minden borvidékünkön termesztették. Azonban napjainkra a termőterületei lecsökkentek, és csak néhány területen található meg. A legjelentősebbek az alföldi kadarka és a szekszárdi kadarka borok. A kadarka Magyarországon a Kunsági és a szekszárdi borvidéken találta meg igazi otthonát, de a Villány–Siklósi borvidéken és az Egri borvidéken is termesztik. Napfényigénye magas, és bogyói kékesfeketék, árnyékos oldalukon néha zöldeskékek. A fajta késői érésű, ám rothadékonysága és fagyérzékenysége miatt gyakran már szeptemberben szüretelik. A szeptemberi szüret eredményez alacsony mustfokot és kevés színanyagot a szőlőben. Az ideális fekvés és a kedvező évjáratok esetén azonban a kadarka elérheti a 18-20 mustfokot. A kadarka bora kiemelkedően fűszeres zamatú. A kötöttebb, löszös talajokon nevelt szőlő testesebb vörösborokat eredményez, míg a lazább homoktalajon termelt szőlő vékonyabb, üdébb borokat produkál. A fajtára jellemző a változatosság, és a minőségi borok előállításához az ideális termőhely és a megfelelő gondozás elengedhetetlen.