3M - HF45-S nagy kapacitású aktívszenes 3 mikronos szűrőbetét vendéglátóipari megoldásokhoz (7000050884)
0 / 5
0 / 5
IMPACT technológiaAz IMPACT (Integrated Membrane Pre-Activated Carbon Technology) technológiával készült szűrőbetétek egy nagy szűrőfelülettel rendelkező hajtogatott szűrőt tartalmaznak, amit egy nagy teljesítményű aktív széntömb szűrő követ. Az egyedi szerkezetből adódóan csökken a nyomásesés, mely jelentősen megnöveli a teljesítményt és az élettartamot külön előszűrés alkalmazása nélkül. Ez az egyedülálló technológia lehetővé teszi, hogy egyetlen szűrőbetéttel az üledék, a klóros íz és szag mellett eltávolíthatóak a paraziták, valamint a baktériumok is. A 3 mikronos szűrőbetétben a víz először egy szabadalmaztatott, több zónára osztott, hajtogatott nylon membrán szűrőn halad át, mely kivételesen nagy szűrőfelülettel rendelkezik. Az első nyitottabb zóna visszatartja a nagyobb részecskéket, úgy mint az üledéket és a rozsdát. A zártabb második zóna a kisebb szennyezőket szűri ki. A víz ezután a széntömb szűrőn folyik át, mely lecsökkenti a klóros ízt és szagot, illetve az egyéb szerves anyagokat. A szabadalmaztatott szilárd széntömbből nem kerül szénszemcse a vízbe, majd végül a vízkőgátló anyagon halad át a víz, így csökkentve a forró felületeken a vízkő kialakulását, de megtartva a víz egészséges és kellemes ízét. Alkalmazási területKereskedelmi használatra, kizárólag hideg víz kezelésére alkalmazható. A szűrőbetét a 3M BEV és ICE rendszerek cserebetéte. Ne használja mikrobiológiailag nem biztonságos víz, illetve olyan ismeretlen minőségű víz tisztítására, mely nem megfelelően fertőtlenített! A maximális működési hőmérséklet 38°C. MinőségAz ivóvízzel érintkező valamennyi anyag NSF és CFR 21 minősítéssel rendelkezik. A parazitacsökkentő képességgel rendelkező rendszerek olyan fertőtlenített vizeknél is használhatók, melyek szűrhető parazitákat tartalmaznak. A rendeltetés szerinti működéshez a szűrőrendszer folyamatos karbantartása és a szűrőbetétek rendszeres cseréje ajánlott. A szűrőbetéteket legalább félévente szükséges cserélni. Hatékonyság és Műszaki Paraméterek 50800 - Prímavíz. hu
| Termék ID: | #3531616 |
| Átfolyás (Liter/perc): | 7,9L/perc |
| Azbeszt: | Nem |
| Baktériumok: | Nem |
| Benzol, Toxafén & Diklórbenzol: | Igen |
| Élettartam: | 3 hónap |
| Hőmérséklet (C°): | 4,4-38 C° |
| Kapacitás (Liter): | 94635 L |
| Klóros íz és szag: | Igen |
| Maximális nyomás: | 8,6bar |
| Parazita és Ólom: | Nem |
| Szűrő membrán méret (μm): | 3 μm |
| Üledék: | Igen |
| Vízkőgátlás: | Igen |