SPRO - Master 395LC - Team Feeder Master Feeder Bot
5 / 5
5 / 5
By Döme Team Feeder Master 395LC - Team Feeder Master Feeder Bot A legnépszerűbb By Döme TEAM FEEDER Master Carp feederbot család továbbfejlesztett változata a 2022-ben forgalomba került új By Döme TEAM FEEDER Master botcsalád. Ideje volt már a „ráncfelvarrásnak, hiszen több, mint 5 éve, 2017-ben kerültek ezek elődjei forgalomba. Maximálisan kiállták az idők próbáját és sok ezer elégedett horgász használja ezeket nap mint nap. A fejlődés azonban nem állhat meg, mindig vannak, lesznek újabb lehetőségek, jobb anyagok, gyártástechnológia, amelyek segítségével még jobbá lehet a meglévő eszközöket is tenni. A család LC megjelölésű tagjai a LONG CAST, azaz a nagytávolságú feederezéshez lettek optimalizálva. Ahogy nő a botok hossza, úgy nő azok ereje és a velük elérhető dobótávolság is. Ezek 100+, 120+ és 140+ métert jelentenek. Fontos, hogy mindenki a saját fizikai adottságait, karhosszát, testmagasságát, és fizikai erejét is vegye figyelembe a megfelelő bot kiválasztása során! Tehát semmiképp nem ajánljuk pl. gyerekeknek a leghosszabb változatot! Fontos azt is megemlíteni, hogy ezek a botok csak akkor tudják a feltüntetett dobótávokat elérni, ha ehhez megfelelő súlyú és formájú feederkosár, optimális méretű orsó, főzsinór, dobóelőke és persze dobótechnika is párosul. A bot alapanyaga 60TON High modulus Toray Carbon. Az új anyagszerkezet és minőségi megmunkálás nagyon demonstratív, erőt sugárzó, olyan, amelyről elhiszi az ember, hogy ez valóban képes az űrbe repíteni a végszereléket! Ja és nem fog az első dobás során 8 darabra törni! A nyelek továbbra is osztottak és kellően hosszúak, mely megadja a megfelelő erőkart, amely mindenképpen szükséges, hogy bele lehessen kapaszkodni, hogy meg lehessen a dobások során teljes erőből húzni! Az extrém keménységű, Seaguide Titanium High frame Double foot gyűrűsor elég szembetűnő. A 395RXH és 430LC modellnél a korábbihoz képest még nagyobbak, továbbá ezek a típusú gyűrűk még strapabíróbbak, még nagyobb dobások elérésére lettek optimalizálva, mint elődjei. Nagy előrelépés a jobb minőségű, tökéletesen hézagmentesen rögzíthető és kézre álló, nagyon stabil fogást biztosító orsótartó. Ezt a profi pergető botokról vettük „kölcsön. Így biztosan nem fogja az ember kezéről a bőrt az orsótartó barázdája legyűrni. A bottesten tovább haladva eljutunk a horogbeakasztó szemhez, amely helyét itt határoztuk meg, gyorsan könnyedén bele lehet a végszerelék horgát akasztani, miközben nincs útban semminek! Ami mindegyik méretre egyaránt igaz, hogy a nagy dobósúly és erős bottestek ellenére is nagyon rugalmasak! Ez a fárasztás utolsó fázisában különösen fontos, hiszen úgy nyúlik a hal után, hogy az orsó fékje meg sem szólal! Hossza: 395 cm Súly: 315 gramm Dobósúly: 50-170 gramm Nyéltagátmérő: 15 mm Osztott nyél hossza: 53 cm Spiccek erőssége: 2,5 oz; 3 oz; 4 oz Elérhető dobótávolság: 120+ méter!
| Termék ID: | #6223655 |