Hill's - Canine k/d Early Stage gyógytáp 1, 5kg - pegazusallatpatika
0 / 5
0 / 5
Kutyája veséinek károsodásakor a vesék már nem tudnak olyan hatékonyan működni, mint korábban. A megbetegedés nem visszafordítható folyamat, de a betegség előrehaladása lelassítható, a korán megkezdett kezelés pedig előnyös lehet kedvence számára. A vesebetegségekre kifejlesztett diétás eledelek célja, hogy segítsenek csökkenteni a vesék terhelését, hogy ezáltal hatékonyabban tudjanak működni. A csökkent vesefunkcióval élő kutyáknál étvágytalanság is jelentkezhet, ami miatt táplálékfogyasztásuk visszaeshet. A Hill's táplálkozási szakértői és állatorvosai kifejezetten úgy fejlesztették ki a Hill's Prescription Dietk/d Early Stage gyógytápot , hogy az már a betegség korai stádiumában segítsen védeni kutyája létfontosságú vesefunkcióit, valamint a kondíció és energikusság megőrzése céljából serkentse az étvágyat. Csirkével készült szárazeledel, amelynek ellenállhatatlan ízét kutyája egyenesen imádni fogja. Így működik:
Korlátozott foszfor- és nátriumtartalommal és Enhanced Appetite Trigger (E. A. T. ) (Speciális étvágyserkentő) technológiával kutyák számára
Halolajból származó omega-3 zsírsavakkal dúsítva
Nagy mennyiségű esszenciális aminosavval és L-karnitinnel
Ellenállhatatlan ízzel
Így segít:
Formulája segít fenntartani a létfontosságú vese- és szívműködést
Támogatja a sovány izomzat felépítésének és megtartásának természetes képességét
S+OX SHIELD: Formulájának köszönhetően elősegíti olyan húgyúti környezet kialakulását, amelyben csökken a struvit vagy kalcium-oxalát kristályok kialakulásának kockázata
További információk: A Hill's Prescription Dietk/d Early Stage száraz kutyaeledel teljes értékű és kiegyensúlyozott táp, amely minden szükséges tápanyagot biztosít kutyája számára. Kérjük, érdeklődjön állatorvosánál további információkért arról, miként segíthetnekPrescription Dieteledeleink kutyájának abban, hogy továbbra is boldog és aktív életet élhessen. Az optimális eredmény érdekében a termék hosszú távú etetése elengedhetetlen ahhoz, hogy az kifejthesse jótékony hatásait. ÖSSZETÉTEL: Gabonafélék, olajok és zsírok (halolaj 1,7%), tojás és tojásszármazékok, növényi fehérjekivonatok, növényi eredetű származékok, hús és állati származékok, ásványi anyagok, magvak. Fehérjeforrások: Szárított egész tojás, borsófehérje. Beltartalom: 3887 kcal/kg (389 kcal/100g) Tápanyag Szárazanyag 1 % Fehérje18.2 %Zsír19.6 %Szénhidrát/NFE55.6 %Nyersrost1.8 %Hamu4.7 %Oldódó rostok1.4 %Kalcium0.67 %Foszfor0.35 %Kálium0.76 %Nátrium0.17 %Magnézium0.1 %Taurin0.15 %A-vitamin12147 IU/kgD-vitamin1009 IU/kgÖsszes Omega-3 zsírsav1.12 %Összes Omega-6 zsírsav4.23 %Béta-karotin0.64 ppmKarnitin583.9 ppm
| Termék ID: | #3328674 |