De Kuyper - Barack Likőr 0,7 l 15%
0 / 5
0 / 5
AZ ELSŐ, AZ EREDETI A történet egy fiatalemberrel kezdődik a 80-as évek elején Georgia-ban. A szóban forgó úriember Earl LaRoe, a National Distillers aroma kutatója, specialistája, aki éppen az őszibarack fákat metszette. A kertjében lévő őszibarackfák inspirálták, a De Kuyper Schiedam városában lévő lepárlójába utazott Hollandiába, és az akkori lepárlómesterrel dolgozták ki, véglegesítették az italt. (A De Kuyper és a National Distillers között még az amerikai alkoholtilalom bevezetése előtt született egy megállapodás, de közös gyártóüzemük is volt New Jersey-ben. ) A De Kuyper Peachtree-t 1984 elején vezették be. Ez volt az első olyan likőr – és azóta is az –, amely tisztán őszibarackból készül harmonikus receptúra alapján, kifinomult lepárlás során. Ezért a hivatalos név, az Original Peachtree. A Peachtree példátlan sikere nyilvánvaló volt, már indulásakor közel 9 millió litert adtak el belőle 10 hónapon belül. Ahogy a New York Times írta: „édes, tiszta egyszerű íz, valami, amit nem kell tanulnunk, hozzászoktatnunk magunkat, csak élveznünk kell!. A siker az ital könnyű variálhatóságának is köszönhető, nem kell sok összetevő hozzá egy szép és ízletes koktél elkészítéséhez. Az első számú ital, amit a Sex on the Beach elkészítéséhez használnak.
Termék ID: | #2722065 |
Alkoholtartalom: | 15 % |
Űrtartalom: | 0.7 liter |