Natura köles. Évszázadokon át néptáplálék volt hazánkban. A honfoglalás idején a nagyurak asztalára is került belőle mint kása, sőt állítólag maga Attila is ezzel kínálta vendégeit. Honfoglaló kori őseink szívesen fogysztott itala volt a boza, a kölesből készült sör. Egészen a XIX. századig tartott a köles népszerűsége, ám lassan-lassan kiszorult az étkezésből. Nagyszüleim még kölessel töltötték a hurkát, és több idős vásárlónk is megemlíti, hogy gyerekkorukban otthon termesztették a kölest, amit aztán a helyi malomban hántoltattak meg. A köleshez régi hagyományok is kötődnek: a menyasszony cipőjébe szórt köles segít, hogy az ifjú ara szorgos háziasszonnyá váljon, de a termékenység szimbólumaként is ismert (a jegyespárt szokás beszórni vele a bőséges gyermekáldás reményében). Úgy tapasztalom mostanában, egyre többen fedezik fel a kölest, és kérnek tanácsot az elkészítését illetően is. Van, aki csak a rizst szeretné kiváltani az étkezéséből, míg mások -elsősorban a lisztérzékenyek- a kölesből készült lisztet és puffasztott, extrudált termékeket is praktikusan tudják beilleszteni étkezésükbe, hiszen a köles nem tartalmaz sikért . Igencsak szapora alapanyagról van szó, nagyjáből két-háromszoros vízben (vagy tejben) főzve kellően megduzzad és nagyon laktató. Én szeretem egy kicsit tovább főzni, mert egyébként száraznak érzem. Készíthető belőle kása, puding és felfújt, ízesíthető lekvárral. Remek kísérője a szaftos húsoknak, de levesbetétnek is remek, sőt érdemes a nyári lecsónkat is kölessel gazdagítani. Használható lúgosító étrendben és candida-diétában, májbetegek diétájában, emellett kiváló erősítő étel (ezért is javasolják lábadozóknak és várandósoknak), amit ráadásul könnyű emészthetősége tesz még vonzóbbá. Nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, vasat, valamint B1-, B2- és B6-vitamint, szilíciumot, fehérjét, rostot. Igen jelentős kovasav tartalma elősegíti a rugalmas bőrt és fényes hajat. Heti egyszer érdemes beiktatni, étrendünkbe .