BiOrganik - Bio spirulina por 100 g
5 / 5
5 / 5
A spirulina egy mikroszkopikus méretű baktérium . Spirál alakban tekeredve nagy, egybefüggő masszát képezve lebeg a víz felszínén. Természetes formában csak a magas pH-jú, tiszta állóvízben él meg a trópusi, subtrópusi tájakon Közép-Afrika, Ázsia és Amerika területén. Ilyen természetes vízből sajnos igen kevés van, úgyhogy mesterségesen, ellenőrzött körülmények között, medencében is termesztik a spirulinát. Sokáig a növények közé sorolták, hiszen zöld színű és fotoszintetizál vagyis a Nap erejét felhasználva nyeri az energiát. Később megállapították baktérium voltát, ami viszont cseppet sem csökkentette a spirulina értékét, mivel ezzel együtt az is kiderült, hogy a fontos tápanyagokat rejtő sejtek hártyája „puha és nem veszi körbe a növényekre jellemző sejtfal. Így könnyebben meg tudjuk emészteni és nagyobb hatásfokkal hozzájutunk a értékes anyagokhoz. A spirulinát ősidők óta használják étkezési célokra, de néhány évtizede, mint étrend-kiegészítő is elérhető. Ázsiában főleg az alultápláltság kezelésére ajánlják, a NASA űrhajósai pedig immunerősítés céljából fogyasztják . Számos kutatást végeztek, amelyek során különböző betegségek és állapotok kezelésében vizsgálták a spirulina lehetséges szerepét. Jelentőség, hatások:A spirulina szuperélelmiszer , vagyis rendkívül gazdag táp- és ásványi anyagokban , vitaminokban, antioxidánsokban, biológiailag aktív anyagokban. Étrend-kiegészítő formában elsősorban nem kedvező fehérje- vagy zsírsavösszetétele miatt érdemes fogyasztani (hiszen ezekből jóval többre van szüksége a szervezetünknek, mint azt por vagy tabletta formában be tudnánk vinni), hanem magas antioxidáns tartalma miatt. Ezek az anyagok segítenek megküzdeni a szervezetet érő stresszel, károsító hatásokkal, támogatják az immunrendszert és csökkentik a hisztamin felszabadulását, ami allergiák és hurutus megbetegedések esetében előnyös. A spirulina kifejezettem ajánlott nehéz szellemi vagy fizikai munkát végzőknek, sportolóknak. Fogyasztása biztonságos, nem jár mellékhatásokkal. Forrás: P. D. Karkos et al. : Spirulina in Clinical Practice: Evidence-Based Human Applications (2008)Archana Kulshreshtha at al. : Spirulina in Health Care Management (2008) Összetev ők: 100% spirulina alga* *= Ellenőrzött Ökológiai Gazdálkodásból Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01 Átlagos tápérték 100 g termékben:Energiaérték:1463 kJ / 350 kcalZsír:8,2 g- amelyből telített zsírsavak:1,1 gSzénhidrát:15,1 g- amelyből cukor:0,25 gRost:7 gFehérje:60 gSó:1,75 g Vitamin- és ásványi anyag tartalom (15 db tablettában):NRV% *Tiamin (B1-vitamin):0,26 mg 24 %Riboflavin (B2-vitamin):0,41 mg29%B6-vitamin:1,1 mg79%B12-vitamin:9,6 μg 384 %K-vitamin:78 μg104%Vas: 4,96 mg35%Jód:108 μg72% *= Felnőttek számára ajánlott napi referencia értékek (NRV) a 1169/2011/EU rendelet XIII. melléklete alapján Napi ajánlott fogyasztási mennyiség: 3 x 5 tabletta étkezés előtt vagy közben, elegendő folyadékkal. 1 db tablettában 400 mg spirulina van. Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet. A terméket kisgyermekek elől elzárva kell tartani! Száraz, hűvös, fénytől védett helyen tartandó! Származási ország : Kína
Termék ID: | #2798024 |
Tömeg: | 100 g |