Virág Natura - VN Macagyökér por 60db kapszula - paleocentrum
0 / 5
0 / 5
A macát évezredek óta használják mind élelmiszerként, mind gyógyszerként. Először az inkák termesztették ezt a gyökeret, és főként energiafokozó hatása miatt fogyasztották. Úgy vélték, hogy az inka harcosok erejüket főként a macának köszönhették. Emellett a macát afrodiziákum ként a libidó növelésére, a hormonok kiegyensúlyozására és persze a termékenység fokozására használták mind embereknél, mind pedig tenyésztett állatoknál. A maca hagyományos felhasználása ezen túl kiterjedt az immunrendszer védelmére, valamint a memória és a koncentráció javítására is. ÖSSZETEVŐK: MACA GYÖKÉR POR 1 KAPSZULA = 500 MG 2 KAPSZULA = 1000 MG VEGÁN KAPSZULAHÉJ 1. A maca fokozhatja az energiaszintet és növelheti az állóképességet Számos tanulmány és felhasználói visszajelzés is igazolja, hogy a maca rendszeres alkalmazás mellett képes lehet javítani a fizikai- és sportteljesítményt , fokozni az általános energiaszintet, illetve jelentősen növelni az állóképesség et is. 2. Javítja a hangulatot A maca gazdag flavonoidok ban, B-vitaminok ban, és más jótékony, antidepresszáns hatással rendelkező vegyületekben. Több tanulmány is beszámolt róla, hogy a maca ezeknek köszönhetően természetes módja lehet a hangulat javításának és a szorongás enyhítésének is. 3. Serkentheti a memóriát és elősegítheti a tanulást Egyes beszámolók szerint a maca, különösen annak fekete változata, javíthatja az agy általános működését , és rendszeres alkalmazás mellett serkentheti a memóriát . Ennek köszönhetően nem csak a tanulás t teheti hatékonyabbá, hanem a megtanult információ hosszabb ideig való megőrzéséhez is hozzájárulhat . 4. Fokozhatja a libidót Kimutatták, hogy a maca gyökeret tartalmazó készítmények mind nők, mind pedig férfiak esetében hatékonyan alkalmazható a libidó fokozására . Mára már számos szexuális vágyat fokozó termék közül válogathatunk a boltok polcain és a webshopok kínálatában, azonban az Andok lakói már évezredekkel ezelőtt felfedezték a maca libidót növelő képességét, ami egyes beszámolók szerint egyes modern gyógykészítmények hatékonyságával is felveheti a versenyt . 5. A maca képes lehet enyhíteni a változókor kellemetlen tüneteit Több tanulmány is vizsgálta a maca hormonális egyensúly ra gyakorolt hatásait. Az egyik ilyen vizsgálat szerint a maca rendszeres alkalmazás mellett segíthet enyhíteni a menopauza olyan kellemetlen tüneteit, mint például az álmatlanság , a hangulatingadozások, vagy a hőhullámok . 6. Segíthet megőrizni a csontok egészségét A maca figyelemre méltó mennyiségben tartalmaz számos esszenciális ásványi anyagot, beleértve a csontok általános egészségének és erősségének megőrzéséhez elengedhetetlen kalcium ot is. Az életkor előrehaladtával természetesen csökken a kalcium szintje a testünkben, így a maca fogyasztása különösen hasznos a menopauza utáni nők, valamit az idősebb korosztályba tartozók számára . 7. Támogatja a prosztata általános egészségét Beszámolók szerint a maca, különösen a vörös színű változat, egyedülálló egészségvédő vegyületeinek köszönhetően támogathatja a prosztata megfelelő működését , és csökkentheti a rendellenesen megnagyobbodott prosztata méretét is. 8. A maca fokozhatja a termékenységet Vizsgálatok szerint a maca nem csak a libidót lehet képes fokozni, hanem a termékenység et is. A macáról ugyanis kimutatták, hogy növelheti a nők és a férfiak fogamzóképességét , és kisebb vizsgálatok szerint férfiak esetében fokozhatja a sperma számot is. 9. A maca gyökér támogatja a bőr egészségét Egyes vizsgálatok szerint a maca rendszeres fogyasztása belülről védheti bőr ünk egészségét. Ugyanis amellett, hogy erőteljes antioxidáns tulajdonsá gának köszönhetően óvja a bőrsejteket , képes lehet fokozni bőrünk természetes ellenállóképességét a káros UV-sugarakkal szemben is. Ennek ellenére ne hagyatkozzunk kizárólag a macára, mint természetes fényvédőre, hiszen a maca nem véd sem a napégéssel, sem a bőr kiszáradásával, sem pedig a bőrrákkal szemben. Napon tartózkodáskor és napozás kor minden esetben legyünk elővigyázatosak , és alkalmazzunk megfelelő ruházatot, valamint fényvédő készítményt! 10. Szabályozhatja a hormonokat A hormonokra gyakorolt jótékony hatásának köszönhetően a maca gyökér nem csak a libidó és a termékenység növelésében, valamint a változókor tüneteinek enyhítésében lehet hasznos. Adaptogénként ugyanis a maca segíthet egyes hormonok termelésének szabályozásában , hozzájárulva az endokrin rendszer általános egészségének megőrzéséhez és az azt érintő panaszok kockázatának csökkentéséhez. 11. Támogathatja az immunrendszert Mivel a maca gazdag létfontosságú vitaminokban és ásványi anyagokban, az egészséges és változatos étrend kiegészítéseként fogyasztásával támogathatjuk az immunrendszer működését , és növelhetjük szervezetünk általános védekezőképességét a különböző betegségekkel szemben. 12. A maca elősegítheti az egészséges öregedést A maca nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns hatású vegyületeket, melyek védenek a szabad gyökök okozta károsodásokkal és a gyulladások kal szemben, illetve hozzájárulhatnak az oxidatív stressz szintjének csökkentéséhez a szervezetben. Ennek köszönhetően a macával megelőzhetjük az öregedési folyamatok rendellenes felgyorsulását , az öregedés jeleinek túl korai megjelenését, és elősegíthetjük az egészséges öregedés t . AJÁNLOTT NAPI ADAG: 2 KAPSZULA ÉTKEZÉSEK ELŐTT. A DOBOZ TARTALMA 60 DB KAPSZULA AMELY 30 NAPRA ELEGENDŐ. ELLENJAVALLAT: AZ ÖSSZETEVŐKKEL SZEMBEN VALÓ ÉRZÉKENYSÉG ESETÉN ÉS GYERMEMEK RÉSZÉRE NEM AJÁNLOTT! AZ AJÁNLOTT NAPI MENNYISÉGET NE LÉPJE TÚL! Terhesség esetén nem alkalmazható! FIGYELMEZTETÉS: AZ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ HASZNÁLATA NEM HELYETTESÍTI A VÁLTOZATOS ÉTRENDET ÉS AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT. Magyarországon gyártott termék
Gluténmentes
Színezékmentes
GMO mentes
TÁROLÁS: Száraz, tiszta helyen legfeljebb 25 o C-on. Kisgyermekek elöl elzárandó!
| Termék ID: | #2821214 |
| EAN kód: | 5999862475109 |
| Gyűjtőcsomagolás: | 1 karton = 10 db |
| Kiszerelés: | 60db Kapszula |
| Minőségét megőrzi: | 2026.02.07 |