dV Giochi - Szabadulópakli: Időpróba
4 / 5
4 / 5
Gyártó: dV Giochi Modell: Szabadulópakli: Időpróba Leírás: Amikor kinyitjuk a dobozt, egy nagyobb kártyákból álló, vaskos paklit találunk, játékszabályt nem. Ha akarjátok, rögtön körbeülhetitek az asztalt, amint a dobozról letéptétek a fóliát. Az első lapok azonban leginkább arra szolgálnak, hogy bevezessenek a játékba, illetve megismertessék veletek a háttérsztorit. Így ha a csapat egyből a sűrűjébe vágna, akkor valakinek egyedül kell ezt végigcsinálnia, hogy aztán pillanatok alatt átadja a frissen szerzett tudást a többieknek. Igaz, akkor lemaradhattok az első csúf arcon csapásról, amit a játék azok számára tartogat, akik nagyon elbízzák magukat. Egyértelmű lesz, hogy mikortól megy "élesben" a dolog, ekkor papírra, ceruzára és egy órára lesz szükségetek, aztán bele is vághattok. A játék maga nagyjából egy órát vesz igénybe. Akiknek kevesebb, mint egy óra alatt sikerül megoldaniuk, azok különösen büszkék lehetnek magukra, de ha túlcsúsztok egy kicsit, az teljesen természetes. A feladványokhoz semmilyen előképzettség nem szükséges, pusztán logika. Csapatban játszva éppen ezért nagy előny, hogy ami egyikőtöknek nem jutna eszébe (tükrözni, fejjel lefelé nézni vagy visszafele olvasni valamit… tudjátok, ilyenek ezek a szabadulószobák…), az a másiknak simán eszébe juthat. Több szem többet lát, ráadásul többféleképpen ;)
Termék ID: | #4139597 |
Játékidő: | 60+ perc |
Játékosok száma: | 1-6 |