Piatnik - 2Gether
0 / 5
0 / 5
Mit kell tudni a játékról? 2gether - 2 fős kooperatív társasjáték Izgalmas együttműködésen alapuló, gyorsan lejátszható társasjáték 8 éves kortól a Piatnik játékgyártótól, melyben a cél elkerülni a lézereket, kirabolni a termeket és minél több pontot gyűjteni. A játékosok betörőket alakítanak, egyikőjük a kék, a másik játékos a piros szemüvegbe fog bújni. A játék hamar lejátszható, kb. 20 perc alatt és 4 fordulóból fog állni. Egy forduló három fázisból fog állni, az első a tervezési fázis, mely során a fekete homokórát kell használni. Ilyenkor a játékosok megtervezik a stratégiájukat. A második fázis a rablás, ekkor mindkét játékos felveszi a saját szemüvegét és igyekeznek útmutatást nyújtani egymásnak, hiszen a kék szemüveges játékos csak a kék lézereket, míg a píros szemüveges játékos csak a piros lézereket látja. Ebben a fázisban mindig az egyik játékos fogja húzni a vonalat és megpróbál kincset és érméket gyűjteni anélkül, hogy áthaladna a lézereken. Ráadásul ki is kell jutni, minderre pedig csak 2 perc áll rendelkezésre. A harmadik fázis során össze kell számolni a megszerzett érméket, ezekért plusz pontokat kapunk, de ha áthaladunk lézeren, azért sajnos pontlevonás jár. A 4. kör végén meg kell nézni a pontozótáblát és ha elég pontot sikerült összegyűjteni a játékosok nyertek. Szórakoztató és izgalmas kétszemélyes kooperatív társasjáték, mellyel fejleszthető a kommunikációs és beszédkészség. 2Gether társasjáték játé kszabályát lásd a Letölthető játékszabály fülön! Tart alma:
8 nagy játéktábla
4 mini játéktábla
1 tábla
2 maszk/ szemüveg
1 nagy homokóra
1 kis homokóra
1 filctoll
1 kocka
11 kártya
1 játékszabály
Ajá nlott:8 éves kortól Játékosok száma: 2 fő Játékidő : 20 percNem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: Társasjátékok gyerekeknek Játékok 8-12 éveseknek Kétszemélyes társasjátékok Fejlesztő játékok kisiskolásoknak Családi társasjátékok
Termék ID: | #4140279 |
Játékidő: | 5 - 30 perc |
Játékosok száma: | 2 |