Összetétel: rooibos tea, citromhéj, természetes ízesítő, bergamott RAKTÁRRÓL AZONNAL! HA NEM RENDELHETŐ A NEKED SZÜKSÉGES MENNYISÉG, JELEZD FELÉNK ÉS FELTÖLTJÜK A KÉSZLETET… ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT - FEKETE TEÁK 2,5 dl forró vízhez egy-két teáskanál teafüvet adjunk ízlés szerint. Kannában való forrázás esetén plusz egy teáskanállal, majd 3-5 perc után szűrjük le. A ROOIBOS TEA Dél-Afrika szívében, Cederberg régió hegyekkel és völgyekkel tarkított táján terem a vörös fokföldirekettye (Aspalathus linearis), melynek hajtásaiból készül a rooibos tea. A növényt Khoisan törzs már évszázadok óta használja frissítő és gyógyhatása miatt üdítőitalként, illetve színezőanyag előállítására. Az első írásos feljegyzés 1772-ből származik, amikor is Carl Humberg botanikus rátalált erre a csodálatos főzetre. A rooibos tea közelebb áll a gyógynövény teákhoz, mint a hagyományos értelemben vett teákhoz (mint amilyen a zöld vagy fekete tea), és két fő típusa van. Az egyik az ismertebb vörös rooibos, a másik a zöld rooibos. A fő különbség közöttük, a fermentáció. A rooibos tea alapanyagát a növényről annak 1-1,5 éves korában szedik le először. Zsenge hajtásait a nyári hónapokban szüretelik. A szüretelése, feldolgozása kézzel történik. Afrika lakosai eredetileg is kézzel szedték le a növényi részeket, majd kőlapon összezúzták és hagyták megszáradni. Ma is zúzzák, aprítják, halmokba rakva fermentálják. A fermentálás során kapja meg jellegzetes vörös színét. A teát gőzöléssel sterilizálják, megszárítják, majd átrostálják, végezetül pedig csomagolják. A levelek mellett a fás részek és a kéreg is hasznosítható. A ROOIBOS TEA ÉLETTANI HATÁSAI - nyugtató hatású, fejfájás és alvatlanság esetén fogyasztása ajánlott - csökkenti a magas vérnyomást - gyomor bántalmak esetén csökkenti a gyomorgörcsöt - az allergiás panaszok csökkentésében jelentős szerepe van - magas antioxidáns tartalma miatt, lassítja az öregedést - immunrendszer erősítő - vasat, káliumot, rezet tartalmaz, ami elősegíti az anyagcserét A TEÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE A tea felfedezése körülbelül 5000 éve Kínában történt. A legendák szerint egy császár vizet forralt, amikor egy tea levél beleesett a fazékba és a víz elszíneződött. Gondolt egy bátrat a császár és megkóstolta a főzetet. Még ebben az esztendőben kihirdettette birodalmában, hogy a tea a víznél is egészségesebb ital. A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről. Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb. ) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX - XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították. A ma ismert teakészítési mód , a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi élet.