Satisfyer - Threesome 1

     0 / 5


Ezt a terméket jelenleg egyetlen partnerünk sem értékesíti

Legyél Te az első, hirdesd termékeidet nálunk!

Satisfyer Threesome 1 csiklóvibrátor (kék). Kifejezetten a csikló és annak környékének, igen intenzív, célzott izgatására tervezett vibrációs eszköz, ami behelyezésre nem, vagy csak nagyon korlátozottan alkalmas. A kissé formabontó külsővel rendelkező készülék kis méretűnek mondható. Merev szár részéből három darab rugalmas, kicsit puha ágacska áll ki, melyből kettőben vibrációs motor került elhelyezésre, a harmadik, középső ágacska még ruigalmasabb szélső társainál, ebben nincs motor, viszont a rezgések áthatnak erre az ágra is. A harmadik motor a törzs felső részében részben került elhelyezésre, az ágacskák töve alatt, ennek célja, hogy használat közben válthassunk a készülék végei között, azaz az ágacskás, célzott stimuláció mellett használhatjuk a törzs középső részét is, mely nagyobb felületen tud felfeküdni az érintett területre. Itt megjegyeznénk, hogy természetesen más érzékeny területek izgatásához is jól jöhet ezen holmi, legyenek azok a mellbimbók, a lábujjak, vagy akár a pénisz, tehát pároknak is hasznos társává válhat a játékszer. A három motor vezérlésére kicsit korlátozott, de elegendő lehetőséget biztosít hozzá a készüléken lévő három gomb. A legalsót lenyomva tartva indul az alsó, szóló motor rezgése, ezután rövid lenyomása lépteti a rezgésprogramot, újabb hosszú lenyomva tartása pedig kikapcsolja a funkciót. A középső gomb lenyomva tartása az ágacskákban lévő motorokat indítja, illetve lépteti előre a rezgésprogramot, a felette lévő pedig visszafelé lépteti azt, az előbbi hosszú lenyomva tartása kikapcsolja a rezgést. Tehát a 2+1 motor működése egymástól függetlenül vezérelhető, a rezgésintenzitás az adott programon belül önnállóan nem szabályozható, de mindkét funkciónál van gyengédebb és erőtelejesebb program is. A vibráció tónusa szerencsés módon kissé eltér a két funkciónál, a törzsben lévő motor magas tónusú, bizsergető, míg az ágakban lévő motorok némileg mélyebb vibrációval dolgoznak. Teljesítményük magasnak mondható, a zajkibocsájtás nem jelentős. A teljesen vízálló készülék áramelltását beépített akkumulátor biztosítja, amit a dobozban található USB-s töltőkábel segítségével tölthetünk fel. A töltőkábel nem USB-s vége mágnesesen kapcsolódik fel az eszköz alján lévő töltőfelületre.

Teljes hossza: 14,5 cm

Az ágacskák hossza: kb. 6,5 cm - 6,5 cm - 6,4 cm

A két szélső ágacska legnagyobb átmérője: 2,2 cm (oválisak)

A törzsrész legnagyobb átmérője: 3,8 cm

Tömege: 87 gramm

Intenzív csiklóizgatás

Rugalmas stimuláló ágak

2+1 vibráció motor

Egyszerű vezérlés

5+7 rezgésprogram mindkét funkciónál (5 folyamatos, de eltérő intenzitású + 7 eltérő ritmusú)

Önállóan vezérlehető funkciók

Csendesnek mondható működés

Teljesen vízálló kivitel

Anyaga: kiváló minőségű bőrbarát szilikon, ABS műanyagból készűlt díszítőelemmel, a fogásra szolgáló rész oldalán

Akkumulátoros áramellátás

USB-s töltőkábel a csomagban

Amennyiben síkosítót használunk hozzá, az csakis vízbázisú legyen

Esztétikus csomagolás

Azonosítók
Termék ID: #2671183
0

Értékelés írása hamarosan...

Kapcsolódó termékek

IRÁNYTŰ A VÁSÁRLÁSHOZ

Az áriránytűn több millió terméket listázunk és folyamatosan bővül a kereskedő partnereink száma.
Te is szeretnéd, ha termékeid megjelennének az áriránytű ajánlatai között?

Jelentkezz kereskedőnek