GrundRecords - P. Mobil - Honfoglalás (2CD)
0 / 5
0 / 5
Az első két albumával a P. Mobil elérte azt, hogy régi dalaikat is kiadhassák végre. 1984. őszén meg is jelent a nagylemez méghozzá csupa régi dallal, köztük a Honfoglalás szvittel. A régóta beszerezhetetlen legendás album ezúttal dupla kiadványként újul meg. Az újrakiadás bónusz-szekcióját a három, hungarotonos kislemez dalai nyitják, ezután következik négy eddig hanghordozón meg nem jelent rádiófelvétel, valamint a teljes Honfoglalás szvit 1984-es stúdiófelvétele zárja, de ezúttal végig Tunyogi Péter énekével, ami ezidáig kizárólag az 1993-ban megjelent dupla válogatáslemezen, a Stage Poweren volt elérhető, így teljessé téve a korszak életművének összefoglalását. A P. Mobil 50 éves fennállásának évfordulójára a Honfoglalás úgy újult meg, hogy semmit sem veszített eredeti hangulatából, és nem csorbultak, sokkal inkább csak erősödtek évtizedes erényei. Donászy Tibor – dob, ütőhangszerek Kékesi László – basszusgitár, vokál, ének Sárvári Vilmos – gitár, vokál Schuster Lóránt - vokál, próza Tunyogi Péter - ének Zeffer András – billentyűs hangszerek, vokál Bencsik Sándor – gitár, vokál Vikidál Gyula – ének
| Termék ID: | #3127658 |
| Cikkszám: | 5999861659593 |
| állapot: | ÚJ |
| cím: | Honfoglalás (2CD) |
| előadó: | P. Mobil |
| kiadási év: | 2023 |
| kötés: | műanyag tok |
| Szállítási költség: | 1150 Ft |